Akik már döntöttek

Kaposváron is bejelentette az ellenzék, hogy összefognak az őszi önkormányzati választásokra– írja a Népszava. A Kaposváriakért Egyesület azzal a céllal jött létre, hogy valós alternatívát adjon a kaposváriaknak a Fidesz-KDNP-s városvezetéssel szemben az őszi, önkormányzati választásokon– közölte Fejes István, a szervezet elnöke.Hozzátette, az egyesületet civilek alapították, de az ellenzéki pártok, a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az LMP, a Magyar Szocialista Párt és a Momentum is támogatják. Az őszi választásokon az egyesület állít polgármester- és képviselőjelölteket, a pártok pedig nem indítanak saját jelölteket.


Szombathely, Eger, Miskolc, Pécs, Székesfehérvár és Veszprém után Kecskeméten is közös jelöltet állíthat az ellenzék az őszi önkormányzati választásokra. A kecsUP.hu felkereste a többi városban is együttműködő pártokat, akik megerősítették: a tárgyalások már zajlanak egy ideje és hamarosan hivatalosan is bejelentik a megállapodást.
Bács-Kiskun megye nagyobb városaiban, tehát Kiskunhalason, Kiskunfélegyházán, Kalocsán és Baján is formálódik a közös ellenzéki indulás.


Közösen jelentette be polgármesterjelöltjét 2019.04.04.-én a székesfehérvári ellenzék. Az önkormányzati képviselőt adó ellenzéki pártok, az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum és a Jobbik, valamint az újonnan a városban is megalakult, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterhez kötődő Mindenki Magyarországa Mozgalom bejelentette, közösen állnak Márton Roland helyi MSZP-s elnök polgármester-jelöltsége mögé, és így ő lesz Cser-Palkovics András fideszes városvezető messze legerősebb őszi kihívója.(444.hu)


Teljes ellenzéki összefogás lesz Újpesten, az MSZP, a Jobbik, a DK, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd már a polgármesterjelöltben is megállapodott, értesült az Index. Szalma Botondot, a KDNP-ből egykor kizárt budapesti elnököt indítják. Szalma azt mondta, elfogadja a támogatást, és nagy harcra számít a Fidesszel. (index.hu)   


Közös jelölt indításában egyezett meg Miskolcon az MSZP, a DK, a Párbeszéd, az LMP, a Jobbik és a Momentum is az őszi önkormányzati választásra. A HVG Online információi szerint a közös jelölt személyéről folyamatosan folynak az ellenzékiek egyeztetései és ezentúl már azt is eldöntötték, koordinálják a körzeti indulásokat is, sőt, már március 15-én is közös ünnepséget tartanak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei székhelyen.


Pécsett a Momentum, az MSZP és a DK bejelentette, hogy Péterffy Attila független polgármesterjelölt mögé állnak az őszi önkormányzati választáson. A pécsi hőerőmű egykori vezérigazgatója, a politikai pályán újonc Péterffy Attila szerint a város jelenlegi irányítói tehetségtelenek a tőke idecsábításában.


Az Egri Ügyek információi szerint Mirkóczki Ádám az idei önkormányzati választásokon elindul Eger polgármesteri székéért. A politikus ugyan Jobbik-tag és a párt országgyűlési képviselője, de nem pártszínekben áll rajthoz, hanem az  Egységben a Városért Egyesület jelöltjeként, az MSZP, a DK, az LMP és a Momentum támogatásával.


Szombathelyen megcsinálják: a teljes ellenzék összefog az önkormányzati választásra.
Szombathelyen az országban elsőként megállapodást kötött az MSZP, a DK, az LMP és a Momentum arról, hogy közösen indítanak jelölteket az őszi önkormányzati választáson.
A Jobbik és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is támogatja az ellenzéki összefogást, de nekik legfeljebb listás hely juthat.
A közös ellenzéki polgármester-jelölt az MSZP-s Nemény András lesz, aki 2018-as parlamenti választáson 30 százalékot szerzett az akkor 49 százalékos támogatottságú volt honvédelmi miniszterrel, Hende Csabával szemben.